2008. november 25., kedd

München, Oktoberfest 2008.

   Lassan szokásunkká válik, hogy a sörfesztivál nyitójára egy baráti társasággal Münchenbe utazunk. Így volt ez az elmúlt két évben, és így történt ez most is. A világ legnagyobb népünnepélyének beharangozott rendezvény kezdő napjára azért érdemes elmenni, mert az ember végignézheti a felvonulást is. A Festzugon az összes sörgyár részt vesz, így a szemlélődő ízelítőt kaphat abból a kínálatból, ami a fesztivál helyszínén vár rá. Két éve találtunk magunknak egy hangulatos sörözőt, ahonnét jól látható a menet. Kissé mosolyogva nézzük a japán és amerikai turistákat, akik súlyos pénzért a tribünökön ülnek. Az első hintókban a főpolgármester és a bajor miniszterelnök. Utóbbinak úgy tűnik, a fesztivál sem hozott szerencsét, hisz két hét múlva megbukott. Érdekes volt látni a kocsit kísérő biztonsági embereket, álcázva bajor népviseletben. Az egyik szekéren feltűnt Fritz Wepper, alias Harry, Derick felügyelő szárnysegédje is, láthatóan nem az első Mass sört szorongatta. Elvonult előttünk az Augustiener, a Hacker-Pschorr, a Löwen Brau, a Hofbrau, a Spaten, a Franziskaner, a Paulaner sörgyárak virággal díszített, négy sörös ló által húzott kocsija, és a többi sátor személyzete. A kocsik között rezesbandák, ilyen-olyan jagerek vonultak. A pénzügyi válságnak nyoma sincs. A nagytestű sörös lovakat vélhetően azért tartják, hogy évente ezen a rendezvényen felvonuljanak. A felvonulás profizmusára jellemző, hogy a sort a takarító autó zárja. Negyedórával a rendezvény után, már tiszta a terep, és csak az oszladozó tömeg látványából lehet arra következtetni, történt itt valami.
   Jegyünk 18 órától érvényes a Heinz Wurst und Hühnerbraterei sátrába, ahol két évvel ezelőtt már voltunk. Tapasztalat, csak valahogy nem akarunk tanulni belőle, a nagyobb, 5000-7000 fős sátrakba már év elején le kell foglalni a helyet, pontosabban meg kell vásárolni a kötelező fogyasztást. Nekünk ez most 25 Euróba került, amiért nagyjából egy húsételt (1 Schweinehaxe, fél csirke stb.) és egy Mass sört (7.90 Euró, mint tavaly) lehet kapni.
   Volt még 5 óránk a sörözésig, ezért elmentünk megnézni a nyáron nyílott „BMW – Weltet” és a BMW Múzeumot. Jóllehet gépipari technikumban végeztem, és három évig dolgoztam esztergályosként, én mégis inkább a képzőművészeti kiállításokat járom. A társaság zöme műszaki ember, így meghajoltam a többség akarata előtt. BMW-ket láttam már Münchenben 1986-ban a Deutsches Múzeumban, és már akkor is meglepett, hogy gyerekek játszottak egy robottal, ami gombnyomásra szétszedett- és összeszerelt nekik egy autót. Na de a mostani!
   Maga a komplexum az Olympiapark és a BMW gyár között helyezkedik el. Az épület szépen belesimul a környezetébe. Hátteréül a ’72-es olimpia stadionjának részletei láthatók. A BMW hetvenes években épült, hengerfejre emlékeztető magas irodaépülete már eddig is München jelképévé és tájékozódási pontjává vált. A harminc évvel későbbi épületek szépen illeszkednek a korábbiakhoz, de egyben a XXI század építészetét előlegezik meg. A BMW Világba belépve a látogató azonnal valami tudományos-fantasztikus film környezetében érzi magát. Ezen a helyen állították ki az összes új modellt, amelyek a helyszínről vásárlás után el is szállíthatók. Megtekinthetők a legújabb technikai fejlesztések, és multimédiás bemutatókon szemléltetik az újításokat. A gyerekeket különtermekben és speciális foglalkozásokon vezetik be az autófejlesztés rejtelmeibe.


   A múzeum az 1973-ban átadott elődjének jelentős átalakítása után nyílott meg 2008. június 21-én. A kiállításon a BMW kilenc évtizedes történetének az összes, több mint 120 eredeti autója és az összes motorkerékpár látható. Láthatóak a James Bond filmekből ismert autók is. Külön rész jut a formatervezésnek, ahol a legképtelenebb ötletek is megszemlélhetők. Mindjárt az első teremben a földre szórt krómszínű gömbökből egy gombnyomásra (mi másra is?) láthatatlan szálak perceken belül kirakják térben a legújabb modell körvonalait. A látogatás végén a társaság elragadtatva beszélt a látottakról, és megállapította, ilyenkor döbbenünk rá igazán a német és a magyar gazdaság közötti fájó különbségre. Kesergésre szerencsére már nem volt idő, hiszen indulnunk kellett a sörfesztiválra, hisz ha valaki 15 percet késik, már eladják újra a helyét. A 175. éve megrendezett Oktoberfest tényleg Európa legnagyobb vurstlija. Minden nagy müncheni sörgyárnak (szeretném írni, hogy serfőzde, de ezek már tényleg gyárak) van egy-egy 5-7000 férőhelyes sátra, közöttük pedig áramlik a tömeg. A sörsátrakon kívül külön sátra van a kávézóknak, a pezsgőzőknek, és a (micsoda sértés!) borozóknak. Már itthon olvasom, hogy az idén a hideg miatt a forralt bor volt a nyerő. A sátrakon kívül enni ugyan lehet, de sörözni nem. Érdekes megfigyelni az arcokat. Népviseletbe öltözött fiatal és idős bajor hölgyek és urak, közülük soknak a szemében tükröződik már a folyékony kenyér áldásos hatása. Különös figurákkal lehet találkozni, és sok részeg olasz fiatallal. Ők a leghangosabbak. A legfurább látványt mégis egy bajor népviseletbe (rövid bőrnadrág, hímzett fehér ing és térdzokni) öltözött fekete férfi nyújtja, kicsit Woody Allen Hitlerré változó zsidójára emlékeztet. Mit meg nem tesz az ember a beilleszkedésért!


   Jó félórával előbb érkezünk a sátrunkhoz, van idő megnézni a biztonsági ember munkáját. Udvarias és határozott férfi, észre sem veszi, hogy mikor beszél olaszul, angolul vagy németül. A hangoskodókat egy határozott gesztussal lecsillapítja, de a célja mégis az, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Mellettünk egy fiatal pár civakodik, a lány az ajándékba kapott mézeskalács szívet földhöz vágja, rátapos, majd elviharzik. Nem telik egy percbe, és egy kapatos fiú felveszi a tört szívet, és magával viszi. Keresi a nőt, akit megajándékozhatna vele.
   Végre bejutunk a sátorba, és meglepődve vesszük észre, hogy ugyanaz a horvát pincérnő szolgál ki bennünket, mint két éve. Meglepetésünk csak fokozódik, amikor kiderül, hogy pontosan emlékezik, melyik asztalnál ültünk az előző alkalommal. Elnézem, hogyan dolgozik. Nem látszik hajszoltnak, de folyamatosan hordja a literes söröskorsókat. Nekünk egyszerre hetet, ami igen súlyos teher lehet. Az egy szál billentyűs jó hangulatot teremt. Kinézetre a ’70-es évek bajor szexfilm-hőseire emlékeztet. Játszik mindenféle slágert a nemzetközi közönségnek. Feltűnik, hogy 8-10 percenként felemeli a korsóját és zum Wohl kiáltással szólít fel mindenkit, hogy igyon. Ő maga ezt nem igen teszi, nem is bírná a feszített tempót. Az első Mass után a vendégek fele a padokon állva táncol. Pénzügyi katasztrófa-érzésnek, világvége hangulatnak szemernyi hely sem jut. A vendéglátás olajozottan működik, a gyenge láncszem a WC. A nagyobb sátrakban mindegyikében van egy-egy hatalmas budi, nekünk azonban ki kell menni az utcára, ahol mindig nagyon sokan állnak. Várakozás közben szemlélni lehet a különböző technikákat, ki, milyen módon próbálja visszatartani a visszatarthatatlant. A nők vannak nehezebb helyzetben. Változatos csípőrázásuk beférne bármelyik „Szombatesti láz”-ba. Nem csoda, hogy néhányan közülük végső elkeseredésükben a férfi WC-ben landolnak.
   Csoportunk szokásává vált, hogy a vasárnap délelőttöt istentisztelettel kezdjük. Az elmúlt müncheni kirándulásaink kapcsán megfordultunk már a Frauen Domban, amelyiknek az altemplomában III. Lajos, a sárvári várban elhunyt bajor király nyugszik. Megfordultunk a München környéki Andex kolostorban, Altöttingben, Weihenstephanban. Most a München-Neuhausen városrészi Jézus Szíve templom mellett döntöttünk. Még a tavasszal olvastam egy érdekes cikket a Die Zeitben arról, hogy, míg a moszlimok Németországban egyre hivalkodóbb mecseteket építenek, és példaként a kölnit és a berlinit említik, addig a keresztények identitásválsága a templomépítésen is meglátszik. Példaként a 2000-ben felszentelt müncheni Jézus Szíve templomot hozták. Akkor határoztam el, ha lehetőségem lesz rá fogom nézni. Furcsa ízlésbeli változást vettem észre egyébként is magamon, korábban nagyon idegenkedtem a funkcionalista, üveg-acél úgynevezett „posztmodern” épületektől, újabban azonban találtam már Londonban, Hamburgban, Frankfurtban szépeket is közöttük. Különösen azok tetszenek, amelyek valamilyen történeti környezetbe illeszkednek, mint például a Tower és környéke. Látható Hamburgban egy-két beton bunker, amit a második világháború vége felé építettek, az idő hiányában már nem a föld alá, hanem a föld fölé, égbe törően. (Nem gondoltam volna, hogy kevesebb időt igényel felfelé építkezni mint a föld alá). Az egyik bunkert, egy szörnyű betontömböt, az elmúlt években üveg-acél építménnyel vettek körül, és a belsejében stúdiókat alakítottak ki. Kívülről a kor hangulatát hordozó posztmodern épület, a belseje a hitleri időket idézi, egyébként a XXI. század technikáját rejtő rádióstúdió-rendszer.
   A müncheni Jézus Szíve templom tervezőit meghívásos pályázaton választották ki. Olyan építészeket hívtak Kölnből, Berlinből, Bécsből, Svájcból, Bajorországból, akiknek már voltak hasonló tervezési tapasztalataik. A pályázatot végül egy müncheni tervezőiroda nyerte. A tervezési feladat nagyon összetett volt. A liturgiai és a formai összetevők mellett gazdasági és ökológiai feladatokat is meg kellett oldani, és figyelembe kellett venni az adott városi környezetet is. A nyertes pályázók olyan templomot terveztek, amelyiknek még semmiféle előzménye nem volt a szakrális építészet történetében. Olyan épületet álmodtak meg, amelyik továbbmutat a liturgiai funkcióknál, és a kifelé való nyitottságot hangsúlyozza, de egyben egy védelmező menedékhelyül szolgál. A templom korunk megszokott templomi építészeti jellemvonásainak tagadását jelenti. Maga az épület egy 48x21x16 méteres egyenes hasáb. Pontosabban két hasábot is tartalmaz, a külső üvegből épült, és egyszerűen akadályt képez a természeti elemeknek. A belső hasáb fából készült, ez istentisztelet helye. A két hasáb közötti tér képezi kétoldalt a mellékhajókat. Ilyen puritán katolikus templommal még nem találkoztam. Elgondolom, vajon a mai Magyarországon megépülhetne-e? A „mellékhajókban” Jézus szenvedéstörténete fekete-fehér képeken a jeruzsálemi Via Dolorosa-ról. Az egész templom egyetlen színes festményén a Szent Szűz látható. A festmény készítése az 1500-as évek elejére tehető, Jan Polack műhelyében készült. Az orgonát az a marburgi Gerald Woehl építette, aki 2000-ben fejezte be a lipcsei Szent Tamás templom orgonáját. (Tudjuk, ott volt Bach kántor). A hárommanuálos orgonának több mint 4000 sípja van.


   A természetes fénynek térmeghatározó szerepe van, a hívőt vezeti a templom belseje felé. Az amerikai fénytervező ezzel a művével 2001-ben a Német Építészeti Múzeum díját nyerte el. A napszakoknak megfelelően hullámzó fény meghatározza a templom belső képét, és utal a teljes ikonográfiai programra annak teológiai üzenetével együtt. A kivilágított templom este is lenyűgöző látványt mutat. A kékes árnyalatú üveghasáb teljesen átlátszik, így a barnás belső hasáb különös hangsúlyt kap. A főbejárat ajtaja 14 méter magas, szinte az egész homlokzatot ki lehet nyitni, igaz évente egyszer-kétszer, csak a legnagyobb ünnepeken tárják ki egészen. Más alkalmakkor csak egy kisebb, alig látható ajtót használnak. Az üvegfalakon János Evangéliuma olvasható különös ikonográfiával. Tervezője az Angliában élő bolgár származású Alexander Beleschenko, aki az ókori mezopotámiai ékírásra emlékeztető ikonográfiát alkotott. A szöveg-folyam szögekből építkezik.
   Az egyedülálló, szokatlan templomhoz szokatlan pap illik. Meg is kaptuk egy fekete doktorandusz személyében. Úgy tűnt, az egyházközösség szeretettel fogadta. Az istentisztelet után egy környékbeli Augustiner sörözőben beszéltük meg a látottakat.
   A hétfői hazautazás tervezett programjai már nem valósultak meg maradéktalanul. Eldöntöttük, hogy most megállunk végre Passauban és megnézzük a dómban a világ legnagyobb orgonáját, és felkeressük azt a kolostort, ahol Gizella királynénk nyugszik. A dómban egy koncert miatt találtunk zárt ajtókat, a kolostorba pedig csak előzetes bejelentés alapján lehet látogatást tenni. Nem volt mit tenni, elindultunk hazafelé az őszi esőben, és számolgattuk az órákat, mikor érkezünk meg kedvenc vendéglőnkbe a Bécs alatti Mayerlingbe, hogy a sok csülök után végre egy igazi Wienerschnitzelt is ehessünk.